HTML

Vezérigazgató leszek

Elhatároztam, hogy nem piszmogok tovább százezrekért, pár millióért, hanem egyszerűen megpályázok egy állami tulajdonban lévő vállalatnál, egy zsíros felső vezetői állást. Szépen nyugodtan elküldöm a pályázatomat mindenhova és és itt tájékoztatlak Benneteket róla, hogy mik történnek. Nem vicc, figyeljetek!

Friss topikok

Linkblog

Archívum

A hó ami mindent betemetett...

2013.03.17. 16:26 girda

  1. számú főút, Győr – Komárom között, Ács határában

2013. március 14-én, csütörtökön kezdődött minden... 

Rengeteg az időm addig amíg kitavaszodik és a természet önmagától elhárítja azokat az akadályokat melyeket tegnap (2013. március 14. csütörtök) délután óta állított. Addig, hogy én se felejtsem el ezt a kis kalandot, megosztom veletek is.

Csütörtök délután 6 előtt indultunk Győrből kolléganőmmel egy Suzukival és egy Audi A6-tal. Aznap délután kezdődött a havazás. Tudtunk róla, hogy rossz lesz az idő, de azt reméltük azok is tudják, akiknek feladata a közlekedési helyzetek kezelése és az ország irányítása. Kollegina Komáromig igyekezett eljutni a Suzukival, én pedig Budapestre az Audival.
Az 1. főúton indultunk el, mert az autópálya már nem nagyon volt járható. Kollegina ment elől a Suzukival, én pedig hátul az A6-tal. Ő csak Komáromig szeretett volna eljutni, mely kb 40 km.
18 óra 15 perckor, Komáromtól 10 km-re álltunk meg a hóakadályok miatt, melynek eleinte nem is tulajdonítottunk különösebb jelentőséget. Aztán a hófúvások egyre nagyobb dombokat hordtak az autóink köré és már ki sem láttunk semerre. Igazából nem is volt mit látni, csak lelki szemeink előtt sejlett fel a távolban néha a hókotró, ami természetesen soha nem jött el. De ezt akkor még nem tudtuk. ..

Az országúton töltöttük az éjszakát. Mindketten az Audiban ültünk és néztük ahogy a Suzukit szépen eltemeti a hó. Nem volt kellemetlen, filmet néztünk es járt a motor, nem volt hideg. Csak amikor ki kellett szállni "valamiért" az volt az egyetlen megpróbáltatás. Üvöltő szel fújta a havat.
Ami a legjobban aggasztó volt egész éjjel, hogy egyetlen hóeltakaritó nem érkezett segítségünkre, pedig rajtunk kívül meg kb 2-300 jármű vesztegelt ezen az útszakaszon, buszokkal, kisgyermekes családokkal együtt. Hajnali 2 körül már azt gondoltam, hogy talán nem is tudják a hatóságok, hogy itt elakadt járművek vannak, ezért megpróbáltam felhívni a segélyhívó számokat: 112, 105, 107. Fel sem vette senki! Egyszer szolt bele álmos hangon egy tűzoltó a telefonba, de semmire sem mentem vele, még azt sem tudtam meg tőle, hogy egyáltalán tudnak-e rólunk, mert ő sem tudta. Annyit mondott, hogy felírja. Aztán a neten kerestem a környező városok rendőrségeinek telefonszámát, de szintén nem sikerült senkit elérni. Kicsörgött, de nem vették fel, ki sem csörgött, folyamatosan foglalt volt...

Most péntek délután negyed három van, 20 óra telt el azóta, hogy elakadtunk, de tegnap este negyed hét óta egyetlen hókotrót nem láttam! Reggel 10 körül érkezett pár privát traktoros és pár ember hólapátokkal Ácsról, akikkel együtt valamennyire eltakarítottuk az utat és ezt követően, a szántóföldön keresztül sikerült bejutnunk a városba, Ácsra.

20130315_093944 (Másolás).jpg

Itt ettünk, ittunk, majd kollegina vonatra szállt a Suzukit hátrahagyva a vasútállomáson, én pedig azóta varom, hogy felengedjenek az autópályára, ahonnan nagy valószínűség szerint majd Tatabánya környékén ismét leterelnek. Kollegina szerencsésen hazáért Komaromba vonattal. Az utakat továbbra is csak a helyi gazdák takarítják a traktorok segítségével.

Itt nincs állami hókotró, katonai jármű. Egyetlen Csepel típusú, 40 éves tűzoltóautó áll a kereszteződésben, mellyel az a tűzoltó és rendőr van, akik segítenek az úton levőknek tájékozódni és lezárják az utat.

20130315_145717 (Másolás).jpg

Most Ács határában állok már 3 órája. Az autópályát látom innen, melyen közben megindult a forgalom Budapest felé és kamionok is mehetnek rajta. Mar meg is állt, ismét üres a pálya. Az itt álló rendőr nem enged tovább míg az utat nem takarítják el, ezen jelenleg 6-8 munkagép dolgozik a helyi gazdák és vállalkozások jóvoltából. Közútkezelő sehol!

Csendben jegyzem meg, hogy nem a hó, hanem a hófúvások okozták a bajt. A Közútkezelő Győr környékén kedden szedte be az utak mellé telepített hófogókat! Talán ők nem tudták, hogy esni fog még.

A tűzoltó tájékoztatása szerint arra várunk, hogy az Osztrákok által segítségként adott hómarók ideérjenek és kiszabadítsák az elakadt kamionokat.

Azt tanácsolták, hogy "foglaljuk el magunkat valamivel", mert 6 óra körül indulhatunk tovább. 11 órakor még 13 órát mondott, repül az idő.

Már itthonról:
Pénteken délután 15 óra magasságában eltakarították az Ácsot autópályával összekötő utat, mely a könnyebbség kedvéért a bábolnai lehajtó is egyben.


A rendőr azt mondta Ácson, hogy értelmetlen elindulnom, mert a pályára úgysem engednek fel, de azért meggyőztem, hogy megpróbálom és elindultam. Az összekötő úton már csak kamionok vesztegeltek és pár magára hagyott személyautó. Itt lehetett igazán megtapasztalni mekkora munkát végeztek a helyi gazdák míg traktoraikkal, markolóikkal felszabadították az utat a több kilométeren át tartó 2-4 méteres hófalak alól. Tisztelet és köszönet nekik ezért!
Az autópályára egyszerűen feljutottam mely Budapest felé járhatónak tűnt, de sajnos azonnal megállított egy rendőr,  mert ezen a pályaszakaszon, de szemből várható volt forgalom.

20130315_151701_32760 (Másolás).jpg

Kisvártatva jött is a TEK 2 db kétéltű járműve, majd 3 hótoló mögöttük.

20130315_154640_65521 (Másolás).jpg

Eztán mar indultam is Pest felé.
Tatabányáig voltak még útlezárások, hófúvások, de onnantól teljesen száraz autópályán vezetett az út hazáig, Budapestig. Hó még az autópálya mellett sem volt, így az úton sem. Pénteken este 6 körül értem haza. Óriási szerencsém volt, de nem is aggódtam, inkább csak bosszantottak dolgok, melyeken bőségesen volt időm gondolkozni.

Tanulságos volt számomra ez a 24 óra. Egyrészt most igazán rájöttem, hogy csak magunkra számíthatunk és egyre inkább senki másra, semmiféle állami vezetőre, akiket mi választottunk meg, a mi pénzükből kapják a fizetést. Ami történt és amiért kiszabadultunk a hóból, az kizárólag az emberek összefogásának volt köszönhető. Semmiféle támogatást, koordinációt, tájékoztatást nem kaptunk az állami szervek részéről, de még azt az sms-t is csak pénteken este 9-kor kaptam meg, melynek tökéletesen 0 volt az értelme minden szempontból, kizárólag az állami tehetetlenség leplezését szolgálta volna, de ehhez is rémisztően gyenge próbálkozás volt. Ezt az egész helyzetet kizárólag az emberek összefogása oldotta meg, semmilyen egyéb "központi" segítség nem érkezett egészen pénteken délig. Sem a főutakon, sem az autópályán!

Pénteken - tök szervezetlenül ugyan - már az autópályán volt mindenki akinek csütörtökön délelőtt, még a havazások előtt kellett volna intézkedni, de helyette inkább ünnepelte a kitüntetéseit, előléptetéseit. Az egész TEK felvonult, még a frissen kitüntetett és előléptetett Hajdu is ott volt az M1-en valahol Komarom tájékán.

Ha jól emlékszem, akkor a 2010-es kormányváltást követően átalakították a különféle rendvédelmi szervek és a katasztrófavédelem irányítását a hatékonyságra hivatkozva. Ma a régiekkel ellentétben az "operatív központ" látja el mindenki irányítását. Hát, nem tudom miként értékeljem ezt a remek teljesítményt, mindenesetre így legalább egyértelmű ki a felelős.

A TEK-et mondjuk remekül felkészítette a kormány a saját védelmére a "terroristáktól". Rengeteg pénzt pumpáltak beléjük, a rengeteg luxusterepjárójuk mellé most éppen Audi A7-es sportlimuzinokat kívántak vásárolni. A kormány igyekszik is igazolni a hatékonyságukat, minden alkalommal bemondjak az M1 híradóban amikor egy öreg nénit átkísér a TEK az utcán, vagy a klasszikus esetet sem nélkülözve, lehozza a macskáját a fáról. Azt gondolom - főként most - hogy vannak fontosabb helyek is melyekre költeni kell. Nem ártana még pl pár hókotró sem...

Ha azt a rengeteg küzdelmet nézzük melyet kormányunk és vezérünk értünk tesz - noha ebből mi csak azt érezzük, hogy napról napra szarabb és azt, hogy ezeknek az áldemokrata senkiháziaknak eddig minden világmegváltó ötletükből csakis kizárólag az lett, hogy még nagyobb szarba kerültünk - akkor teljesen érthető,  hogy a TEK fejlesztése az egyetlen logikus feladat számukra a "kormányzati munka" mellett. Ugyanis szarnak ezek mindenkire, még azokra is akik a 2/3-os többségbe szavazták őket. Egyetlen dolog vezérli mindennapjaikat, mégpedig az, hogy a következő minimum 4 évben is övék legyen a hatalom és ezzel mindenünk. Emellett a munka mellett pedig nem számít semmi más. Jó lenne ezt végre mindenkinek belátnia, miközben azt nézi könnybe lábadt  szemekkel, amint Orbán Viktor teli szájjal a Március 15-i kitüntetettek képébe hazudja, hogy nyugodtan egyenek és igyanak, mert már senki nincs életveszélyben és étlen-szomjan az országutakon. (Nincs nagyobban mintha otthon lenne. Ez így mondjuk sajnos tökéletesen igaz.) Ez is hazugság volt, de azt nem is említette, hogy 160 000 hely volt még áram nélkül akkor. De talán ez volt az ő legnagyobb szerencséje, hiszen az ott élők így nem láthatták a TV-ben, ahogy miniszterelnökünk jóllakik. Azt, hogy minden nemzeti ünnepünk előtt gyáván elmenekül az országból, hogy még véletlenül se kelljen a szemünkbe nézni, már megszoktuk. De, hogy hol volt Pintér csütörtöktől ahelyett, hogy a munkáját végezte volna egyszer az életben amikor szükség lett volna rá igazán? Semjén Zsolt éppen bevonult Kézdivásárhelyre lóháton (!) ezért nem érhetett rá. És Navracsics mivel ütötte el a drága idejét? Talán nem síelni ment éppen?20130315_064146 (Másolás).jpg

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása